Az első, a maihoz hasonlító golyóstollra az amerikai John J. Loud kapott 1888-ban szabadalmat. Eszerint több mint százéves volna a golyóstoll? Aligha.
Nézzük csak, mit írt erről a baden-badeni Fachzeitungban az ötvenes évek végén Goy Andor: Az évtizedek óta parlagon heverő golyóstolltalálmányt Bíró László pesti újságíró bányászta ki az elévült találmányok archívumából. Bíró menedzsere, Gellert Imre, a Rapid utazási iroda tulajdonosa közvetítésével megismerkedett Goy Andor műszerésszel, aki felfedezésével használható íróeszközzé tette a golyóstollat, fedezte szabadalmi bejelentésének költségeit, majd anyagilag is hozzásegítette őt dél-amerikai kivándorlásához.”
A kilencvennégy esztendős feltalálóval budapesti (Dobsinai utcai) lakásán beszélgetett az Élet és Tudomány munkatársa 1990-ben.

- Ön irodagép-műszerész és a Wanderer Werke Continental irodagépgyár magyarországi képviseletének tulajdonosa volt. Hogyan került önhöz a golyóstoll?
- A véletlen műve volt. Gellért Imre, a Nádor téri Rapid utazási iroda tulajdonosa hívott fel 1938 elején a Japán kávéházból. Nálam vásárolta írógépeit; a Japánban biliárdpartnerem volt. Innen az ismeretség. Arra kért, nézzem meg egy találmányát, amelyet újságíró barátjával együtt közösen valósítottak meg, 1938. március 5-én délután találkoztunk a Japán kávéházban. Gellért és Bíró az egyik boxban, kíváncsiak gyűrűjében, maszatos kézzel egy ceruza formájú íróeszköz próbálgattak, amelynek egyik végébe - egy fémbe ágyazott golyóhoz - a másik végéből, rugó-nyomással működő dugattyú továbbította az íróeszköz, testében lévő tintát, illetve - mint később kiderült festékpépet.
- Ez volt tehát az ősgolyóstoll...
- Szó sincs róla. Ez csupán egy kísérleti darab volt, amely hol írt, hol nem. Akárcsak az a Mungo nevű golyóstoll, amelyből a lipcsei vásáron én is vettem hat darabot, vásárfiának az. otthoniak számára.
- Tehát a Mungo volt az ősgolyóstoll...
- Akkor - 1932-ben - én is ezt hittem. Képzelheti, mennyire megdöbbent Gellért és Bíró, amikor ezt közöltem velük. Mihelyt magukhoz tértek, kértek, mutassam meg a Mungót, ha maradt belőle egy.

Megígértem, utánanézek. A wertheimszekrényem egyik rekeszében ott volt valamennyi.
- Képzelem, mennyire le voltak sújtva...
- Ne higgye. Kidolgozott haditervük volt. „Nem is a golyó, hanem a festékpép Laci barátom találmánya” - mondta a szószóló Gellért.

A toll, ha Bíró találmánya van benne, miért nem ír folyamatosan? „Azért fordultunk önhöz - válaszolta Bíró -, hogy legyen segítségünkre a hiba felkutatásában.”
- Ön vállalkozott rá, és meg is oldotta a rejtélyt: 1938-ban megszületett a ma már világszerte elterjedt golyóstoll. Mi volt az, amiért ön, egy virágzó vállalat tulajdonosa és egy óriási jelentőségű találmány, az ólommentes szedést megvalósító szedőgép feltalálója, egy teljesen ismeretlen eszköz feltalálójával társult és súlyos pénzeket fektetett az üzletbe?
- Két okból. A Mungo golyóstoll nem működött, és el is tűnt a piacról. Évekkel később egy hasonló „találmányt” mutat be két pesti dilettáns, Bíró és Gellért. Ez - akárcsak a lipcsei - hol ír, hol nem ír.

Hol a hiba?

Ez a kíváncsiság, no meg az előttem álló németországi út döntötte el, hogy kötélnek álltam. Amikor pedig rájöttem a hiba okára, már nem volt megállás.
Azután jött a hideg zuhany. Egyik német írószergyár sem akart foglalkozni a golyóstollal.

Miután írógéptalálmányomat sikeresen bemutattam a Wanderer gyárban, elutaztam Nürnbergbe, Hamburgba és Hannoverbe, hogy megmutassam golyóstollmintáimat. „Lerágott csont...” - mintha összebeszéltek volna, mind ezt mondta. A müncheni Deutsche Füllhaltwerke azonban szinte gyanús elragadtatással fogadta ajánlatomat, és vállalta, hogy a tollat, Stratos néven, gyártani fogja. Le is gyártott egy kísérleti szériát.

Vegyészük - dr. Zychlinsky, a ma világhírű Mittenwald Chemie golyóstollpaszta- gyáros - a golyóstoll nélkülözhetetlen kellékét, a festékpaszta gyártását is megoldotta.
- Miért nem indult meg a sorozatgyártás?
- Mondhatnám azt, hogy a 39- ben kitört világháború miatt, de valójában azért nem, mert párizsi magyar barátaim még nem fejezték be a toll festéktartályával kapcsolatos kísérleteket. Velük állapodtam meg abban, hogy ők lesznek a golyóstoll franciaországi gyártói. (Bíróval 1938-ban abban állapodtam meg, hogy tizenegy államban - köztük Franciaországban, Németországban és Svájcban - én honosítom meg a golyóstollat.)

- Mi lett Bíróval, hogyan csinált karriert Buenos Airesben a golyóstoll feltalálójaként?
- Kész kalandorregény. Bíró 1939- ben, az év elején szigorú diszkréciót kérve megsúgta, hogy nem várja be Pesten a németeket, ő nem fogja felvarrni a sárga csillagot. Arra kért, párizsi barátaimnál kérjek számára állást arra a rövid időre, míg az argentin követségen nem jön létre a megállapodás a golyóstoll argentínai gyártására. (Bíró és Gellért - egy véletlen találkozás folytán - az argentin köztársaság elnöke Augustin B. Justo támogatását bírta.) Bíró az általam készített mintákkal utazott Párizsba, ahol talált ugyan pénzes partnereket, de velük sem tudta elindítani a golyóstollgyártást. Amikor a németek Párizsba is bevonultak, Bíró már útban volt Buenos Aires felé. Onnan hívta párizsi barátaimat Argentínába. Azt hitte, nyomorognak, és boldogok lesznek, ha a golyóstoll gyártását Argentínában megvalósíthatják.

- Ön mikor kezdett újból foglalkozni a golyóstollal?
- 1947-ben. Ekkor bukkantak fel Budapesten az első amerikai és dél-amerikai golyóstollak. Feltehetően amerikai és francia katonák hozták magukkal őket. Silány minőségűek voltak, és valamennyi kupakján, klipszén - különböző változatokban ott volt a Bíró név: Birocco, Biromeyne... Ez elárulta, hogy Bírónak mégiscsak sikerült pénzes társat találnia, és elindítani a gyártást... Szóval, 1947-ben kezdődött el az általam megvalósított és az egész világon elterjedt golyóstoll magyarországi kálváriája.

A dolog jól indult. Egy nagyszerű politikus, Vas Zoltán - amikor megtudta, hogy én valósítottam meg a golyóstollat, és hogy szeretném Magyarországot a világ golyóstoll- gyártásának Mekkájává tenni - átköltöztette műhelyemet a Nádor utcai bombatalálatos helyiségből a Gresham palota egyik helyiségébe. Én akkor már csak fél lábbal voltam egykori vállalatom, a Continental írógépgyár vezérképviseletében, mert írógéptalálmányomat felajánlottam a magyar államnak. Így kerültem már 1947-ben az Országos Találmányi Hivatal Tálért nevű vállalatához.

Társam, Kovalszky István, kitűnő műszerész és korrekt, megbízható ember volt. Az egész golyóstollgyártást rábíztam az általam feltalált nyomószerkezettel együtt. A Gopen golyóstoll soha nem remélt sikerrel indult. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy a Bíróval kötött szerződésben részemre biztosított tizenegy országba Magyarország exportálja a golyóstollat. Egy új gyár alapításának terveivel foglalkoztam, amikor jelentkezett a Schuler József Rt., az első magyar írószergyár vezérigazgatója, Mezei Gyula, és az iránt érdeklődött, hogyan tudná gyárát a golyóstoll gyártásába bekapcsolni... Első lépésként közös forgalmazásban egyeztünk meg. Schulerék több évtizedes múltjuk során kiépített országos fiókhálózata kapta meg a Gopen terjesztési jogát, kivéve Budapestet, ahol a Roosewelt téri Gopen szerviz árusította a golyóstollat. A gyártáshoz szükséges célgépek beszerzésére már nem került sor. Mezei nem várta be gyára államosítását, családjával együtt külföldre távozott. Szép terveim így haltak meg...
- Ez csak tetszhalál volt. Hiszen egy évtizeddel később, 1960-ban felépült az újpesti Zrínyi utcában az első magyarországi golyóstoll- gyár, méghozzá az ön irányításával.
- Nem egészen. De a történet itt összekapcsolódik egy másik találmányom, a szedőírógép magyarországi kálváriájával. 1989-ben a németországi Wanderer Werke megvásárolta írógéptalálmányomat, két mintagépemmel együtt; az ezért kapott összegből építettem fel ezt a házat, amelyben most önnel beszélgetek.

Amikor már nem volt kétséges, hogy Németország elvesztette a háborút, kölcsönösen annulláltuk a szerződésnek azt a pontját, amely szerint találmányom gyártását öt éven belül, tehát 1944 végéig meg kell kezdeni. A Wanderer visszaküldte mintagépeimet és lemondott az azokért kifizetett összegről is. Így tehát szabadon rendelkezhettem találmányommal, s 1946-ban az akkori iparügyi miniszterhez, Bán Antalhoz írt levelemben felajánlottam a magyar államnak. Levelemben leírtam, hogy gépemet nyomdai szedőírógéppé szeretném fejleszteni, de ehhez a munkához állami támogatásra van szükségem. Szerencsére Bán Antalon kívül is akadt néhány józan ítélőképességű kommunista államférfi, Hevesi Gyula, Kolos Richárd, Kiss Árpád és a már említett Vas Zoltán. A találmányom megvalósítására létrejött a Typopress vállalat. Ennek képviseletében utaztam ki évekkel később, kalandokban dús esztendők után, egy négytagú delegációval a frankfurti Adler Werkéhez, hogy bemutassam nekik a saját gépükből kifejlesztett szedőírógépet.

- Az út során a véletlen új fordulatot hozott a golyóstoll eseményekben dús krónikájában...

- A Bécs-Frankfurt közti expressz hálókocsijában nem tudtunk aludni; beszélgettünk. A delegáció egyik tagja, Halász István, a Licencia képviselője, elmondta, hogy egy találmányát, a töltőtoll alakú logarlécet szeretné a nürnbergi Fabér gyárban bemutatni. Óva intettem, ne tápláljon túlzott reményeket, s elmeséltem, hogy jártam 1938 júliusában a Faberéknál a golyóstollammal. Frankfurtból át kellett utaznunk Nürnbergbe, mert a Grundig cég megvásárolta az Adler és a Triumph írógépgyárakat, s találmányi osztályukat - ahol a gép bemutatását meg kellett ismételni - Nürnbergben egyesítették. Halász István a Faber gyárból felhívott telefonon: a vezér, Erhardt Sattmann értem küldené a kocsiját, szeretne viszontlátni. Igen, viszontlátni. Mert Sattmann volt az, aki 1938-ban, mint a cég akkori műszaki igazgatója, „lerágott csontinak tartotta a golyóstollat. A találkozón ott volt a gyár valamennyi igazgatója. Elmondtam, mi minden történt a golyóstoll körül az eltelt évtizedben.

Érdeklődéssel hallgattak, majd rövid tanácskozás után közölték: ha mindazt, amit elmondtam, bizonyítani is tudom, és ha bizonyítékaimat jogászaik is megvizsgálhatják, hajlandók jogos követelésem teljesítéséért Bíró, illetve a közreműködésével alapított svájci Biro Patente A. G. ellen egy per minden költségét és kockázatát vállalni.

- A per 1960-ban megindult, de nem ön volt a felperes, hanem a magyar állam, s el is vesztették a pert.

- Valóban; az összegyűjtött bizonyítékok kiküldéséhez szükségem volt a Licencia engedélyére. László Géza, a Licencia igazgatója arra kért, fotóztassam le valamennyit, hagyjam náluk, hogy saját jogászaikkal is megvizsgáltathassák. Néhány nap múlva behívattak, kérdéseket tettek fel, majd közölték: személyesen utazom szolgálati útlevéllel, az állam költségén Nürnbergbe. De velem utazik a Licencia jogásza is, hogy Faberék ügyvédjével a per előkészületeit megbeszélhessük... Dr. Gustav Maast áttanulmányozta az iratokat, s úgy vélte, hogy azok alapján megindítható a per a svájci Biro Patente A. G. ellen.

Amikor hazaértünk, a Licencia ügyvédje, dr. Sebestyén, referált Maas kedvező szakvéleményéről. Újból összegyűltek a pesti jogászok, élükön dr. Mórával, aki egy nyolcoldalas szakvééeményében kifejtette: ha a németeknek megér egy pert, hogy megszabaduljanak a svájciak jogtalan licencdíj-követelésétől, a per kockázatát a magyar állam is vállalhatja. Engem meg arra biztattak, engedjem át jogaimat a Licenciának, amely ezért szerződésben biztosítja számomra a per tiszta hozamának 70 százalékát. Meddő volt minden védekezés. Hiába hivatkoztam Faberékra, Maasra, akik világosan megmondták: arra, hogy a pert megnyerjük, csak akkor van esély, ha én vagyok a felperes, s ha a per idejére „látszólag” disszidálok.

- Ez sem hatott? Pedig a német ügyvédnek bizonyára igaza volt...

- Ne szaggassuk fel a régi sebeket. Ez az elvesztett per volt a dilettáns korszak utolsó, harmadik döfése A második az volt, amikor németországi utunkról hazatérve közölték velem, hogy a miniszter visszavonta döntését, miszerint szedőírógépemet a Magyar Optikai Művek fogja gyártani, és hogy a gyártásban nekem vezető szerepem lesz. És ki kapta meg a gyártás jogát? Az a vállalat (az azóta felszámolt Irodagépgyártó Vállalat, az IGV), amely ellopta a találmányomat. De az elvesztett pernek volt egy nem kevésbé súlyos mellékhajtása is. A golyóstoll gyártási jogát az Irószerkészítő Szövetkezetnek adtam át. Szerződésben biztosítottak róla, hogy kifizetik nekem a legyártandó golyóstollak nagybani árának 5 százalékát. Elindult a gyártás, de a licencdíjból egy fillért sem láttam.

- Ez hogyan lehet?

- A diktatúrákban minden lehetséges. A szövetkezetnek is megvan a maga „minisztériuma” (ezt OKISZ-nak hívják); ez a köztünk létrejött szerződést nem hagyta jóvá, illetve felfüggesztette. Várjuk ki a „nürnbergi per” végét - volt az indoklás. A szövetkezet azonban megkezdte a golyóstollgyártást, s ezt a tevékenységét ma is folytatja pomázi ipartelepén. Néhai elnöke, akivel együtt vásároltuk meg Németországban a gyártáshoz szükséges célgépeket, évekkel ezelőtt meghalt. Tehetséges, jó ember volt, barátként ragaszkodott hozzám. Hogy nem fordultam védelemért a bírósághoz, ennek nem csupán a törvényességben megingott hit volt az oka; a jóindulatú, de gyógyíthatatlan betegségben szenvedő elnök iránti kímélet is...

- Hát ez szomorú.

- Igaza van. De mi ez a szomorúság ahhoz képest, amit a szedőírógép-találmányom tönkretételével, eltulajdonításával okoztak nekem! Nem kaptam meg a Kossuth-díjat, pedig megígérték. Ma már arra a szoborra sem tartok igényt, melyet Vass Zoltán, ez a kitűnő politikus állíttatott volna, ha távoznom kell az élők közül.

Amit a családomért, hazámért és a tudományért tettem, azért már megjutalmazott a teremtő, amikor megengedte, hogy kilencvennégy esztendős koromban ép aggyal és emlékezőtehetséggel róhassam fel a letűnt rendszernek: lássátok, mit műveltetek...

- Köszönöm a beszélgetést!

Dévényi László

Ötszáznyolcvanezer töltőtollat és 400 ezer golyósirónt gyárt 1960-ban a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat szentendrei töltőtoll-részlege.
A kis üzem 1956 januárjától gyártja a Stylus elnevezésű töltőtollakat és golyós irónokat. Kezdetben hat fő végezte itt a munkát, s havi 600 darab töltőtollat készített, ma már 76 dolgozója van az üzemnek, s negyedévenként 50 ezer darab különböző típusú tollat, golyós irónt készít.
Ebben az évben (1959) a részleg kétszáztizenkétezer töltőtollat és golyós irónt adott át a hazai piacnak, s a népszerű Stylus .golyóstollakhoz 82 ezer darab póttartályt is készített. Tavaly ötféle típusú töltőtollat gyártottak, 96 forinttól 128 forintos értékben. Jövőre külföldi heggyel is készül itt töltőtoll. Rövidesen megjelenik a papírüzletekben a legújabb típusú, még ízlésesebb és tökéletesebb kivitelű Stylus golyóstoll.