Teknővájók
„Domboldalon áll egy magas nyárfa
nyárfa alatt édesanyám háza.
Édesanyám fehér fejkendőben
cipót dagaszt fűzfa tekenőben.”
Így szól a közismert dalocska, melynek keletkezéséről mindössze annyit tudunk, hogy Gyöngy Pál szerzeménye, és ez volt a harmincas években készült Légy jó mindhalálig című film kísérőzenéje. A nótát olykor-olykor jómagam is szívesen dúdolgatom, mert népies hangulatú mondanivalója a szülőföldet, anyámat, s az anyám sütötte kenyeret juttatja eszembe. Ám én most — az érzelmi okokon túl — azért tettem e dalocskát mondandóm elejére, hogy a fűzfából, illetve a nyárfából csinált teknőről és készítőiről, a teknővájókról beszélhessek egy kicsit.
A régi falu otthonaiban a teknő igen ...
A tanácsházán a rolót rég lehúzták, a téesz irodán ilyenkor már legfeljebb csak a takarítónők serénykednek, teljesen ránk esteledett, sehol egy lélek.
Tizenkét éve gyűlik az anyagom Buga doktor portréjához. Tucatnyi esztendeje dolgozunk ugyanazon szerkesztőségben. Naponta hallom, amint az összetéveszthetetlen hang kiszűrődik a szerkesztőségi folyosóra : „.. .csak azt tanácsolhatom, kezelőorvosát ne fájdalomcsillapítókért ostromolja, hanem kérje meg, utalja be..., disznóölés után az őszi zsírszegény táplálkozás az ellenkező végletbe csap át...” — dr. Buga László diktálja gépbe üzeneteit. Szivarfüstjével együtt bodorodnak a sikamlós viccek a derűs kiszólások. Buga doktor munkaszobáját nem ijedt sóhajok és szigorú éterillat lengi be, hanem a barátság és a jókedély verőfénye. Pedig Buga néha dörmög is. Néha zsémbes. De mindig Buga.
Karácsony este volt. Nagy pelyhekben hullt a hó. Az ablakon át kivilágítottak az utcára a karácsonyfák fényei. Futva érkeztem a lakásukhoz, mint aki menekül a tél elől. Fehér hóemberként léptem a szobájukba és megálltam vele szembe tehetetlenül. Észrevette a zavaromat. 



Bizony ez nem is kihalófélben levő szakma, hanem valójában már majdnem kihalt, hiszen tízen sem vagyunk az országban, akik ezt csináljuk... — állítja Gulyás Béla egri gyertyaöntő. És gyorsan hozzáteszi: ő is csak „mellékállásban” készíti a gyertyákat, 1973 óta. Műszerész a végzettsége, szellemi munkát igényel a beosztása, a ˝fő állása”; és ezt egészíti ki a gyertyaöntés fizikai munkájával. 


Az abonyi Kossuth Tsz-ben egy tizenkilenc éves lány, Jáger Ilonka végzi ezt a munkát, ö a szövetkezet főraktárosa, vagy ahogyan régebben nevezték volna: a kulcsárja.
1965-ben a Tükör újság az év eleji számában a pestiek gyomrát és étvágyát veszi célba.